Panoráma: Pécs-Újhegy

A hátam közepére nem kívántam egy újabb iskolai feladatot amikor vasárnap kora-este „csináljunk panorámát” felkiáltással Lottit és a sokat látott huszonéves állványomat (ami igazából édesapámé, de én használom tartós bérletben:) felnyalábolva a házunkkal szemben található domb megmászására indultam. Elkattintottam néhány képet, megjegyeztem a fájleveket és már úton is voltunk visszafelé, Én, Lotti és a huszonéves állvány rajta a 40D-vel. Hazaérkezvén nekiállítottam a technikát egy gyors összeillesztésnek, majd összeillesztés után a mentésre böktem és a másodszorra készült verzióról el is feledkeztem. Tudom vannak hibái, de mi fotósok sokszor érzelmi alapon döntünk egy-egy kép sorsáról, még ha az hemzseg is a technikai …

Esküvő: Vica és Isti – Pécs

A kellemetlen és kellemes meglepetések, a kitörő érzelmek, a szerencse, a tanulás és az odaadás napja volt számomra a kettővel ezelőtti szombat. Esküvőt fényképeztünk. Igen többes számban. Lotti odaadó és szorgalmas munkája nélkül elvesztem volna azon a szombaton, ezért pedig köszönettel tartozom, de ne szaladjunk ennyire előre.  Soha nem titkoltam, hogy esküvői fotográfus szeretnék lenni, ha nagy leszek, noha ezt itt a blogon kevésbé hangoztattam. Amikor Isti felhívott azzal a kéréssel, hogy fotózzam az esküvőjét, és tisztázódott, hogy nincs programom arra a napra, azonnal igent mondtam, és a néhány nappal későbbre megbeszélt ügyféltalálkozó után már a fejemben motoszkáltak a fényképek amelyeket még …

30.000

Ezekben a pillanatokban lépi át az oldal alján található kis számláló a 30.000-es számot. A szó amit keresek az a KÖSZÖNÖM!Köszönöm, hogy egyre többen és többen vagytok kíváncsiak az általam publikált fotókra, írásokra és mindenre ami ezen blog hasábjain megjelenik. Az oldal látogatottsága szépen növekszik, mindig felül és felülmúlva a korábbi számokat. Az új bejegyzések látogatottsági és olvasottsági adatai rendre megdöntik a néhány nappal korábban megjelentekét, és, hogy őszinte legyek ez piszok jó érzés! Jó érzés azt mondani egy-egy statisztikanézegetés alkalmával, hogy „Öcsém, megint nőttek a számok a grafikonokon, egyre többen kíváncsiak a hülyeségeimre!”. Szépen növekszik a Facebook Oldalt követők száma …

TEF 3.nap – Parov Stelar Band

Nagyon fáradtan indultam útnak, kishíján megint sikerült elkésnem egy buszt, de a szerencse ezúttal valóban rámmosolygott és a sofőr látva, hogy futok, megvárt. Ekkor persze még nem sejtettem, hogy mi következik. A kötelező sör, pizza és kávé adag elfogyasztása után kattintottam néhány képet, de belül, már ekkor az este fénypontjára készültem A Parov Stelar Band már régóta nagy kedvencem. Már azelőtt hallottam egy-egy számot tőlük, hogy itthon népszerűvé váltak volna, és tavaly májusban bemutatkoztak volna a pécsi közönségnek. A Europe Mania fesztiválon is készült galéria, ám az akkori koncert jóval szerényebb, rövidebb volt a mostaninál. Nem igazán akartam elhinni, hogy …

TEF 2.nap

Valahogy nincs szerencsém ezzel a fesztiválra utazással. Megint sikerült zsinórban három buszt lekésnem. Miután az előző nap képeit feltöltöttem, és megírtam a bejegyzést ide a blogra, néhány óra alvás után fotótörténelem házi dolgozat írásába kezdtem. Az első témakör még egészen könnyen ment, az aktfotográfia fejlődéséről és kialakulásáról elvégre nem olyan nehéz írni, de a hazai kortárs fotóművészet már keményebb dió, legalábbis számomra. A helyzet az, hogy ha beadom azt amit leírtam nagyon valószínű, hogy igencsak csúnya tekinteteket fogok kapni, így az valószínűleg megmarad az asztalon abban a *.txt fájlban amibe elmentettem. Pihenésképpen becipeltünk egy  kombi-hűtőszekrényt a spájzba, azzal a nehezítéssel, …

TEF 1.nap

Immár semmit sem bízva a véletlenre, ezúttal autóval közelítettem meg az Expo Centert amely a fesztivál helyszínéül szolgál. Sokkal biztatóbb kép fogadott, noha a Pécs’R zenekar koncertjét pont sikerült lekésnem, pedig direkt azért igyekeztem korán odaérni, hogy még róluk is készítsek néhány kósza felvételt. Egyébként beigazolódott az a sejtésem, hogy az első nap sokkal komolyabb lesz a nulladiknál, mind az emberek számát, mind pedig a hangulatot tekintve. Egy-két régi ismerőssel is találkoztam, és egészen jól elvoltunk a fotós kollégákkal is úgy, hogy tényleg nincs okom panaszra. Egyetlen dolog árnyékolta be az estét még pedig szó szerint, ugyanis valahogy a fény …

TEF 0.nap

Izgatottan indultam el a Tavaszi Egyetemi Fesztivál helyszínére tegnap délután. Ekkor még nem sejtettem, hogy a biztonsági okokból magamnál tartott kabátom igen jó szolgálatot tesz majd, és aki fél órával korábban még rajtam röhögött, hogy „nézd azon a hülyén kabát van” irigykedve néz rám vissza a levegőből mert közben elfújta a szél. Kb. egy órát sikerült ácsorognom az Árkádnál, várva a fesztiválbuszt ami persze nem jött. Na, persze valójában egyet kerestem a város tömegközlekedést bonyolító cégének járművei közül, de amiről végül kiderült, hogy a fesztiválbusz szerepét tölti be, az sem járt arra abban az egy órában. A nulladik nap, véleményem …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close