Esküvő: Vera és Balázs – Bagolyvár Étterem, Pécs

Kivételes, amikor a vőlegény tartja a kezében a szervezést, még kivételesebb amikor ennek ellenére kifejezetten jól is sikerül minden. Balázs nem bízta a véletlenre, ha jól tudom, még prezentációt is tartott a családnak és a közelebbi barátoknak arról, hogy kinek mi lesz majd a feladata a nagy napon. Remekül szervezett és kivitelezett esküvő lett a vége, két szép szertartás után a Rouge Zenekar vezényletével ünnepeltünk, VLOGot is forgattunk. Vera, Balázs: Köszönjük, hogy minket választottatok! Remekül éreztük magunkat és láttuk, hogy Ti is, képeink is vannak róla! Sok boldogságot! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

Viki és Norbi – esküvői kreatív fotózás Szlovéniában

Amikor Lottival nyaralni voltunk Szlovéniában, már tudtuk, hogy visszatérünk még fotózni, sőt azt a célt tűztük ki, hogy évente egyszer legalább meglátogatjuk szlovén szomszédainkat. Így esett, hogy Vikivel és Norbival, egy duplaesküvős hétvége után indultunk el Szlovéniába fotózni, hétfőn hajnalban. Aludnunk ugyan nemsokat sikerült, de lelkesedéssel és vidámsággal pótoltuk az alvással el nem töltött időt. Kora reggel, napkelte előtt pár perccel érkeztünk meg Ljubljana egyik parkolóházába, ahonnan gyors öltözködést követően a belvárosba indultunk fotózni. Szerencsére még nem voltak sokan az utcákon, egy-két kósza járókelőtől és a városüzemeltetés munkatársaitól eltekintve üres volt a város. Ezt kihasználva elkészítettük a sorozat első részét, …

Esküvő: Viki és Norbi – Laterum Hotel, Pécs

Péntek volt és meleg, szikrázó napsütés és volt valami a levegőben. Valami amitől mindenki érezte, hogy ez a nap egy kicsit más mint a többi. Remek hangulatú készülődést és egy gyors koszorúslányos fotózást, két megható szertartás követett, hogy aztán DJ Jillek vezényletével kirúgjuk a ház Hotel oldalát. Sajnos mivel másnap is esküvőztünk, nem tudtunk tovább maradni, pedig maradtunk volna. Egyébként VLOGot is forgattunk. Norbi, Viki: Szeretünk benneteket és az, hogy ránk bíztátok életetek egy ilyen fontos szakaszának a megörökítését, megtisztelő volt számunkra! Legyetek mindig nagyon-nagyon boldogok! 

Dorka és Tibi

Dorkával és Tibivel a mesébe illően szép Levendulásban jártunk, Inárcson. Itt készítettük el a jegyes fotóikat. Ahogyan a VLOGban is mondja Lotti: Tartsatok itt esküvőt mert szeretnénk itt esküvőzni! Klassz délutánt töltöttünk el itt, örülünk, hogy Tibit is megismertük egy kicsit jobban! Nagyon várjuk az esküvőt! 😉

Ági és Gyula

Egészen Bécsig utaztunk ezért a sorozatért, de megérte, ráadásul ebédet is kaptunk, ráadásul brassóit. Fotóztunk, VLOGoltunk, közben pedig bejártuk a Schönbrunn-i kastély környékét, este pedig úgy zavartak ki minket, mondván, hogy Ők most már zárnának. Remek nap volt, visszamennénk! 🙂

Ildi és Bálint

A Malomvölgyi Parkerdőbe indultunk jegyes fotózni, ahova Ildi és Bálind kutyája, Chanel is elkísért bennünket. Fotóztunk, sétáltunk, egyeztettünk pár dolgot az esküvővel kapcsolatban és jól éreztük magunkat, így születtek az alábbi képek.

Esküvő: Noémi és Gábor – Mohács

Noémit és Gábort próbára tette az időjárás, hiszen a jegyes fotóikat a legnagyobb hidegben készítettük, míg az esküvőjükön sivatagi forróság gondoskodott arról, hogy a dézsákban amelyekben az italokat hűtötték, hamar elolvadjon a jég. Ahogyan a VLOGban is láthatjátok, a kreatív fotózáson óriási szerencsénk volt, mert épp még a vihar előtt el tudtuk készíteni a kültéri képeket, hogy aztán a Mohácsi Selyemgyár épületébe húzódva beltérben folytassuk a fotózást. Noémi, Gábor: Fenomenálisak voltatok, de Tényleg! Nagyon jó volt benneteket fényképezni! Kívánjuk Nektek, hogy legyen akár hideg, akár meleg, akár vihar, legyetek mindig olyan boldogok, mint ezeken a képeken!  A kreatív fotózás képei: …

Esküvő: Vivi és Peti – Zsolnay Étterem, Pécs

Vivi és Peti elfelejtették az “…úgy szokás, hogy…” kezdetű mondatokat és olyan esküvőt szerveztek amilyenek Ők maguk is. A hagyományos menüt hamburgerre és steakre cserélték, a lakodalmas zenét jazzre és közben nem felejtették el, hogy miről is szól ez a történet. Arról, hogy két ember, jelesül Vivi és Peti összekötik az életüket és családdá lesznek. Lőttünk már el sok nyers képet egy-egy szertartáson, de ennyit talán még sosem. Ahogyan a VLOGban is mondtuk: Így kell házasodni! Vivi,Peti: Ezúton is szívből gratulálunk, nem csak a házasságkötésetekhez de azóta már megszületett kislányotokhoz is! Sok-sok boldogságot! 🙂 A kreatív fotózás képei: A nagy …

Timi és Józsi

Timi és Józsi Pécsett nyaraltak amikor találkoztunk velük, sőt Józsi számára meglepetés volt, hogy találkoztunk, az pedig pláne, hogy fotózunk is. Megkockáztatom, hogy jól sült el! Klassz délutánt töltöttünk együtt, bejártuk a környéket és közben fotóztunk is! Reméljük, hogy lesz még alkalmunk fotózni Őket! 🙂

Esküvő: Bea és Bence – Bagolyvár Étterem, Pécs

Remek hangulatú, felszabadult kreatív fotózást követően érkeztünk meg szombaton a Bagolyvár Étterembe azon a júniusi szombaton, hogy aztán megörökítsük Bea és Bence IGENjét, aztán hatalmasat bulizzunk a Rouge Zenekar vezényletével. VLOGot is forgattunk! 🙂 Bea, Bence: Nagyon jó volt látni és fényképezni azt a szenvedélyt amivel a közös terveitek megvalósítására tekintettetek a készülődéstől egészen az IGEN kimondásáig! Legyetek mindig ilyen boldogok! A kreatív fotózás képei: A nagy nap képei:

12

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close