Fanni és Gergő esküvői kreatív fotózása Szlovéniában

Aki régebb óta követ, tudja, hogy Szlovénia nagyon közel áll a szívemhez, ezért nagyon örültem amikor Fanni és Gergő felvetették, hogy ott készítsük el a kreatív esküvői sorozatukat. Egy ilyen fotózás nagyon fárasztó, sokat kell utazni, vezetni, általában nagyon korán kelünk és nagyon későn fekszünk közben, egy picit ironikus tehát, hogy az én lelkemnek pont ezek a fotózások adják a legtöbbet. Még ha ez a lenti VLOG epizódban nem is feltétlen látszik az arcomon, nekem ezek a fotózások a titkos kedvenceim. Ezzel a lelkesedéssel, de túlzás nélkül hulla fáradtan indultunk tehát útnak, hogy a videó alatti képeket elkészítsük és ahogy …

Esküvő: Fanni és Gergő – Baja

Egyik fantasztikus esküvőről megyünk idén a másikra. Fanni és Gergő gondoskodtak róla, hogy ne szakadjon meg ez a sorozat. Szerintem az esküvőszervezés egyik főszabálya, hogy olyan esküvőt szervezzetek amilyenek Ti vagytok. Ettől lesz a Tiétek, ettől válnak nem csak valódivá, de a sajátotokká a közben átélt érzések és lesznek őszinték a közben kimondott szavak, például az igen és az ígérem. Ahogyan azt a VLOG epizód végén is mondom: minden benne volt ebben az esküvőben amiért én szeretek esküvőket fényképezni. Mert egymást feltétel nélkül szerető embereket fényképezni jó, ahogyan olyanokat is akik ki tudják és ki merik mutatni az érzéseiket. Ezekből …

Amanda és Tamás

Nagyon sokszor, sokféle formában írtam és beszéltem már arról Nektek, hogy mennyire jó, ha a hozzátok vagy a kapcsolatotok mérföldköveihez kapcsolódó helyszíneket is beillesztünk a fotózásaitokba. Amandát és Tamást nem kellett győzködni. A fotózást abban a gimnáziumban kezdtük, ahol padtársakként a diákéveiket töltötték, aztán pedig az első randijuk helyszínével folytattuk a sort. Őszintén szólva, az első képeken látható képekre készültem, így teljesen váratlanul ért amikor az egyik teremben Tamás zongorán kezdett játszani Amandának, hihetetlen hangulatot adva ezzel a további képeknek (ezt egyébként a VLOG epizódban meg is hallgathatjátok). Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy a Malomvölgyi tónál …

Bogi és Kristóf

Mindig jó érzés, amikor olyasvalaki kér fel, hogy fényképezzek az esküvőjén, akinek a családjában már több esküvőt is fotóztam, ezért nagyon boldog voltam amikor Bogi és Kristóf megkerestek, ugyanis ahogyan a VLOG epizódban már említettem, Bogi nővérének az esküvőjén is én készítettem a képeket (amúgy Petra és Gergő azóta is közel állnak a szívemhez). Szóval Bogi és Kristóf nem teljesen ismeretlenül csöppentek a fényképezőgépeim elé. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy egy klassz jegyes fotózás kerekedjen a dologból. Vagyis majdnem minden. Az időjárás határozottan a bolondját járatta velünk, egész nap nem tudtuk eldönteni, hogy elinduljunk-e, mert hol teljesen beborult, hol …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close