Évértékelő, avagy viszlát 2022!

Mielőtt nagyon belelendülnénk, szeretném, ha tudnád kedves olvasó, hogy ez egy évértékelő blogposzt afféle hagyomány itt, a BLOG hasábjain. Azért írom, mert segít visszatekinteni, rendszerezni, és egy kicsit talán fejlődni is. A régebbieket sorrendben a zárójelben lévő linkekre kattintva tudod elolvasni (2021,2020,2019,2018,2017,2016,2015, 2014, 2013, 2012). Vissza kellett olvasnom a tavalyi évértékelőt, mert olyan mintha évekkel ezelőtt írtam volna. Hihetetlen, hogy mennyi minden történt ebben az évben. Azt írtam tavaly, hogy az idei a tanulás éve lesz. Az volt. Rengeteg célt tűztem ki, bár volt amit még így az évértékelő és évzáró blogbejegyzést pötyögve és volt amit később. Sokat sikerült megvalósítani …

#kedvencfilmes – Babai István Cinematográfia

Szolgáltatói körökben sokszor esik szó a kevésbé kompetens kollégákról, sokan, sokat panaszkodunk azokra, akiket nem szívesen ajánlunk tovább, vagy akivel kifejezetten rossz volt együtt dolgozni. Emiatt régóta terveztem, hogy elkezdem egy kicsit részletesebben bemutatni azokat, akiket értékes tagjainak tartok az esküvői szcénának és akikkel jómagam is szívesen dolgozom együtt, sőt Nektek is jó szívvel ajánlom Őket. Teszem ezt pont azért, hogy ne mindig csak panaszkodjunk, hanem vegyük észre és emeljük ki azokat akik jók abban amit csinálnak, akik szívből és lélekkel, a párokért, értetek dolgoznak. Volt egy szezon sok-sok éve, amikor egyre többször és többször bukkant fel egy név az …

Esküvő: Bogi és Kristóf – Bükkösdi Ökopark

Mindig örömmel tölt el, amikor egy családon belül a sokadik páros szavaz bizalmat nekünk, főleg ha közel egy évtized távlatából teszik ezt. Bogiról először a nővére és a sógora, Petra és Gergő esküvőjén készítettem képeket, majdnem tíz éve (sőt, nem sokkal később Gergő nővérének az esküvőjén is mi fotóztunk, de az az anyag sajnos nem publikus). Nagyon örültem hát, amikor Bogi és Kristóf megkerestek, mert tudtam, hogy ez övék egy jó esküvő lesz, amiben a jegyes fotózáson együtt töltött idő, csak megerősített. Nem kellett csalódnom, vidám hangulatú kreatív fotózás után érkeztünk meg a templomba, hogy Bogi és Kristóf IGEN-t mondjanak …

Esküvő: Gabi és Dani – Hetényi Pincészet – Mecseknádasd

Sokszor és sokat írtam és beszéltem már arról, hogy miért érdemes önazonos, rátok jellemző és rólatok de a násznépnek is szóló esküvőt és ünneplést rendezni. Gabi és Dani esküvője pedig az apróbb részletektől, mint a vendégváró nachos és az ujjlenyomatmozdony, a nagyobb és fontosabb az egész képen is látszó dolgokig mint a szertartásvezető és DJ Jillek Darth Vader maszkos bevonulása. szinte mindenbe csempésztek valamit amitől ez az esküvő nem csak egy volt a sok közül. Nem is írok erről sokkal többet, lapozzátok végig a képeket, nézzétek meg a VLOG epizódot és látni fogjátok! Mielőtt elfelejtem, a kreatív fotókat egy működő, …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close