Ahogy kezdett letisztulni, hogy milyen esküvője is lesz Biának és Bécinek, úgy kezdtem el egyre jobban várni azt. Nem véletlenül! Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy mindig is szerettem a formabontó, a hagyományosnak mondhatótól távolodni próbáló esküvőket, de december tizenötödikén, csütörtökön házasodni és bejglit majszolni közben, azért még a magamfajta sokat látott és a különlegeshez vonzódó esküvőfotóst is megmozgatja. Bia és Béci pedig mindent megtettek azért, hogy ez a nap, a formabontó mellett tökéletes is legyen. Fantasztikus szolgáltatói csapattal házasodtak (a VLOG leírásában megtaláljátok a szolgáltatói listát), amit aztán egy fergeteges bulival ünnepeltek meg, amely a hab volt a …
Mind emberek vagyunk, de ez nem jelenti, hogy egyformák volnánk. Mindenkinek más tetszik és mindenkiben más ébreszt például bizalmat és ez jól is van így. Képzeljétek el, hogy milyen unalmas lenne a világunk, ha mindenki pontosan ugyanolyan lenne és ugyanarra vágyna! Ez az élet szinte minden területére igaz és ez nincs másképp az esküvők világával sem. Szerencsére elég diverz a piac – és bár valóban sokan vannak olyan kollégák az iparágban, akiknek szerény véleményem szerint nagyon nem kellene ott lenniük – rengeteg kreatív, tehetséges arc van a szakmában és ez különösen igaz a fotósokra. De miért is írok most erről? …
Mielőtt nagyon belelendülnénk, szeretném, ha tudnád kedves olvasó, hogy ez egy évértékelő blogposzt afféle hagyomány itt, a BLOG hasábjain. Azért írom, mert segít visszatekinteni, rendszerezni, és egy kicsit talán fejlődni is. A régebbieket sorrendben a zárójelben lévő linkekre kattintva tudod elolvasni (2021,2020,2019,2018,2017,2016,2015, 2014, 2013, 2012). Vissza kellett olvasnom a tavalyi évértékelőt, mert olyan mintha évekkel ezelőtt írtam volna. Hihetetlen, hogy mennyi minden történt ebben az évben. Azt írtam tavaly, hogy az idei a tanulás éve lesz. Az volt. Rengeteg célt tűztem ki, bár volt amit még így az évértékelő és évzáró blogbejegyzést pötyögve és volt amit később. Sokat sikerült megvalósítani …
Szolgáltatói körökben sokszor esik szó a kevésbé kompetens kollégákról, sokan, sokat panaszkodunk azokra, akiket nem szívesen ajánlunk tovább, vagy akivel kifejezetten rossz volt együtt dolgozni. Emiatt régóta terveztem, hogy elkezdem egy kicsit részletesebben bemutatni azokat, akiket értékes tagjainak tartok az esküvői szcénának és akikkel jómagam is szívesen dolgozom együtt, sőt Nektek is jó szívvel ajánlom Őket. Teszem ezt pont azért, hogy ne mindig csak panaszkodjunk, hanem vegyük észre és emeljük ki azokat akik jók abban amit csinálnak, akik szívből és lélekkel, a párokért, értetek dolgoznak. Volt egy szezon sok-sok éve, amikor egyre többször és többször bukkant fel egy név az …
Mindig örömmel tölt el, amikor egy családon belül a sokadik páros szavaz bizalmat nekünk, főleg ha közel egy évtized távlatából teszik ezt. Bogiról először a nővére és a sógora, Petra és Gergő esküvőjén készítettem képeket, majdnem tíz éve (sőt, nem sokkal később Gergő nővérének az esküvőjén is mi fotóztunk, de az az anyag sajnos nem publikus). Nagyon örültem hát, amikor Bogi és Kristóf megkerestek, mert tudtam, hogy ez övék egy jó esküvő lesz, amiben a jegyes fotózáson együtt töltött idő, csak megerősített. Nem kellett csalódnom, vidám hangulatú kreatív fotózás után érkeztünk meg a templomba, hogy Bogi és Kristóf IGEN-t mondjanak …
Sokszor és sokat írtam és beszéltem már arról, hogy miért érdemes önazonos, rátok jellemző és rólatok de a násznépnek is szóló esküvőt és ünneplést rendezni. Gabi és Dani esküvője pedig az apróbb részletektől, mint a vendégváró nachos és az ujjlenyomatmozdony, a nagyobb és fontosabb az egész képen is látszó dolgokig mint a szertartásvezető és DJ Jillek Darth Vader maszkos bevonulása. szinte mindenbe csempésztek valamit amitől ez az esküvő nem csak egy volt a sok közül. Nem is írok erről sokkal többet, lapozzátok végig a képeket, nézzétek meg a VLOG epizódot és látni fogjátok! Mielőtt elfelejtem, a kreatív fotókat egy működő, …
Aki ismer, tudja, hogy van egyfajta vonzódásom a hegyekhez és a tavakhoz, ezért szeretem Szlovéniát is és ezért örültem különösen mikor Alexa és Krisz felvetették, hogy a Bajor-Alpokban, pontosabban Garmisch-Partenkirchen környékén készítsük el az esküvői kreatív fotóikat. Mert ott vannak hegyek és tavak. Beültünk hát az esküvőjüket követő hétfő este az autóba és alig tíz óra alatt elértünk Bajorországba, hogy egy rövid reggelit követően rendkívül energikusan és egyáltalán nem fázva és megszámolva mind a nyolc és fél celsiusfokot fotózni kezdjünk. Nehéz szavakba önteni az átélteket (részben ezért is kezdtem el forgatni a VLOGot) és nem csak azért mert tényleg lélegzetelállítóan …
Volt olyan szezon amikor kis túlzással hazajártam az Erzsébet Nagy Szállodába Paksra, így kifejezetten örültem amikor megtudtam, hogy Alexa és Krisz is itt ünnepelnek majd. Azt már az első beszélgetésünk alkalmával tudtam, amit a jegyes fotózás később csak megerősített, hogy az övék egy klassz esküvő lesz. Tudjátok, Ők egy olyan páros akiknek el sem kellett mondanom, hogy vigyék bele a rájuk jellemző dolgokat az esküvőjükbe, mert amúgyis így tettek volna. Lego-ból készült menyasszonyi csokor, fantasztikus ötfogásos vacsi, léggömbökkel megtöltött Fiat 500 fekete karosszériával és piros tetővel és akkor még nem is írtam a Bajor-Alpokban készített kreatív sorozatról, de arról ebben …
Szolgáltatói körökben sokszor esik szó a kevésbé kompetens kollégákról, sokan, sokat panaszkodunk azokra, akiket nem szívesen ajánlunk tovább, vagy akivel kifejezetten rossz volt együtt dolgozni. Emiatt régóta tervezem, hogy elkezdem egy kicsit részletesebben bemutatni azokat, akiket értékes tagjainak tartok az esküvői szcénának és akikkel jómagam is szívesen dolgozom együtt, sőt Nektek is jó szívvel ajánlom Őket. Teszem ezt pont azért, hogy ne mindig csak panaszkodjunk, hanem vegyük észre és emeljük ki azokat akik jók abban amit csinálnak, akik szívből és lélekkel, a párokért, értetek dolgoznak. Az első esküvőmet nyolc éve fotóztam az Ebner Pincészet falai között és bár akkor még …
Szolgáltatói körökben sokszor esik szó a kevésbé kompetens kollégákról, sokan, sokat panaszkodunk azokra, akiket nem szívesen ajánlunk tovább, vagy akivel kifejezetten rossz volt együtt dolgozni. Emiatt régóta tervezem, hogy elkezdem egy kicsit részletesebben bemutatni azokat, akiket értékes tagjainak tartok az esküvői szcénának és akikkel jómagam is szívesen dolgozom együtt, sőt Nektek is jó szívvel ajánlom Őket. Teszem ezt pont azért, hogy ne mindig csak panaszkodjunk, hanem vegyük észre és emeljük ki azokat akik jók abban amit csinálnak, akik szívből és lélekkel, a párokért, értetek dolgoznak. Az első DJ akit bemutatok Nektek, Heszberger Tamás, aki a Cerminátorhoz hasonlóan régi barátom, de …