A kép forrása: http://wordpressapi.com

A kép forrása: http://wordpressapi.com Amikor elindult az oldal, azt hittem, hogy jó ideig nem kell majd hozzá nyúlni. Írtam is akkor erről bejegyzést, nagyjából egy hónapnyi munkám volt benne és sok-sok segítséget kaptam másoktól is, amit ezúton is köszönök! Aztán a tárhelyszolgáltató, akinél az oldal akkor lakott, úgy döntött, lecseréli a szerverét, kaptam tőlük egy e-mailt, amiben leírták, hogy mik a teendőim ezzel kapcsolatban. Amikor az oldal a saját számítógépemről átköltözött hozzájuk, végbement egy karakterkódolás konverzió az adatbázison, mivel Ők nem UTF8 karakterkódolást használtak, ahogyan az én számítógépemen a „fejlesztés” idejére rögtönzött szerver, hanem latin2-t. Persze ebből én mit sem …

Angéla és Zoltán Trash The Dress Underwater

Régóta dédelgetett álmom egy igazi Trash The Dress sorozat elkészítése, amely bár itthon még viszonylag új keletűnek számít, nem feltétlenül teljesen elvetendő, ha az ember esküvőt tervez.  A TTD (Trash The Dress – Tedd Tönkre a Ruhád) az esküvőfotózás egy a tengerentúlról elindult kreatív ága, melynek során a pár az esküvő után valamilyen módon tönkreteszi a ruhát, ezt pedig megörökítteti. A dolog gondolati háttere, hogy mivel örök hűséget fogadtak egymásnak, nem lesz többé szükségük menyasszonyi ruhára, az esküvői öltönyre. Nem kevés szervezés, időpont egyeztetés és tervezgetés előzte meg ezt a mostani fotózást, és azt kell, hogy mondjam, hogy egyedül erre …

Megújultunk!

Na, jó csak az oldal, én ugyanaz a kis termetű szakállas, vigyori fotós maradtam aki voltam. Már régóta gondolkodtam rajta, hogy változtatni kellene néhány dolgon, aztán végül úgy döntöttem, hogy egyszerűbb a nulláról elindulni mint a régi oldalon megváltoztatni mindent, így augusztusban vettem egy nagy levegőt és nekikezdtem. Nem volt zökkenőmentes a dolog, rengeteg segítséget kaptam, Borbás Mátyás barátomtól, Wilhelm Tamás barátomtól és Haris Ádám barátomtól is. Köszönet érte mindenkinek (remélem nem maradt ki senki)! Szóval mostanra elvileg mindenkinél befrissült a DNS és az új oldal jelenik meg amikor rám kattint. Lássuk mi változott: Az oldal mától gyorsabb, hazai szerveren lakik, Az oldal WordPress alapokra költözött, …

Köszönet: Fotóblogok Kategória

Eljött hát az idő, tegnap a Goldenblog zsűrije is ismertette álláspontját a fotóblogokkal kapcsolatban. Ennek elemzésébe most nem mennék bele, viszont azt hiszem illene köszönetet mondanom. Mindenkinek. Mindenkinek aki szavazott, megosztott, szavazásra buzdított, ismerősnek, barátnak és rokonnak továbbította a kérésemet. Édesapámnak, aki rengeteget tett azért, hogy a második hely az enyém lehetett. Bár idén nem volt kategóriaidegen blog aki elvigye az első helyet, a Mai Manó Ház győzelme pedig teljesen tiszta és megérdemelt volt, azt kell mondjam, hogy idén is nyertem. Bár a blog „csak” második lett, megnyertem egy halom ember szimpátiáját, támogatását, jó szavait, virtuális vállveregetését, megnyertem a lehetőséget, …

Pocakfotózás: dupla adag kismamával

Nehezen indult be ez a hét, nem tudtam annyit aludni, hogy kipihentnek érezzem magam és akármibe kezdtem, az nem sikerült. Vannak ilyen időszakok, van, hogy tovább tartanak, van, hogy hamarabb véget érnek, de tény, hogy sokszor segít egy pozitív élmény abban, hogy másfelé induljon velünk a szekér. Tényleg nem voltam egyben, de aztán jött ez a két vidám kismama, fülig érő mosollyal az arcukon és tíz perc alatt minden bajunkat elfelejtettük Lottival, pedig Ő is fáradtan, ráadásul munka után döntött úgy, hogy velünk tart a fotózásra. Vicára talán emlékeztek, Ő látható azon az esküvői fotón, amit már nagyon sokszor, nagyon …

Esküvő: Anna és Lázár

Komoly izgalmakkal kellett szembenéznünk, már az odaúton, ugyanis leengedett ablakkal autóztunk át a Mecseken, hogy a kiszemelt helyszínre jussunk, amikor az egyik kanyarban valami, hatalmasat koppant a fejem mellett a B oszlopon, majd  elzúgva a fejem mellett, az anyósülésen helyet foglaló Anna menyasszonyi ruháján állt meg. Ez a valami egy szép méretes lódarázs volt, amely szerencsére eléggé elkábult ahhoz, hogy ne rontson ránk, így megkértem Annát, hogy hagyja el az autót. Kint aztán kikapcsoltuk a rovart és folytattuk utunkat az abaligeti hármaskereszthez ahol viszont nem volt fény, ráadásul akkora árok választotta el az úttól, hogy menyasszonyunknak, vagyis Lázár menyasszonyának esélye …

Éjszaka a csillagos ég alatt

Az utóbbi néhány napban a szokásosnál is több időt töltöttem a szabad ég alatt, éjszaka, amikor a normális emberek alszanak. Mármint akiknek nem vált a szenvedélyévé az éjszakai fotózás az elmúlt években. Imádok a Mecsekben autózva helyszínek után kutatni, az autó reflektorának fényénél csodálni a vadakat, és egy alkalmasnak vélt helyen félrehúzódva becsukni a kocsi ajtaját, hogy aztán amikor az autó belső világítása lekapcsolódik felnézzek és csodát lássak. Mert a csillagos ég egy csoda, olyan csoda amit nap mint nap láthatnánk, de akkora városokat építettünk, hogy a fényszennyezéstől csak a legvilágosabb néhány csillag látszik, már ha látszik. Kalandos, vidám, de …

E-session: Anna és Lázár

Megint korán keltünk, bár mire a koncertközpont parkolójába értünk, az álmos pislogást némi izgalom váltotta fel. A  nap még épphogy csak kibújt a horizont mögül, bearanyozva mindent, kiváló ellen- és élfényt adva Annaának és Lázárnak. Alig vártam ezt a fotózást, mint ahogy mostanában szinte minden fotózást nagyon várok. Szerencsére pont olyan arányban van az utómunka és a feldolgozás, hogy egyik sem válik unalmassá, mert váltják egymást. Emellett persze dolgozom még egy másik projekten is, amiről egyelőre nem is írnék többet, ha eljön az ideje úgy is látni fogjátok. Szóval nekivágtunk a Zsolnay Negyednek, a fények gyönyörűek voltak és talán mondhatjuk, …

E-Session: Anett és Miklós

Mostanában elég sok jegyesfotózáson vettem részt, ami mindig új és új energiákkal töltött fel. Hiába kellett szanaszét szakadnom ahhoz, hogy mindenhova oda érjek időben és hiába kellett egy csomó mindent csinálnom, nagyon jó érzés volt ennyi vidám egymást szerető emberrel dolgozni. Anett és Miklós sem volt ezalól kivétel. Már a fotózás elején sejteni lehetett, hogy nem lesz unalmas a találkozás első perceit követő néhány óra, de azt mi sem sejtettük, hogy ilyen jól fogunk szórakozni. Lotti azt mondta az arcizmai is megfájdultak annyit nevetett, a fényképezőgép kijelzőjén visszanézve a képeket pedig ismét úgy éreztem, hogy a boldogság és a szerelem …

A keresztnél

Régen volt igazán blogos bejegyzés, ezért úgy gondoltam itt az ideje ilyesmit is posztolni. Mivel ma megműtöttek – semmi komoly csak egy kis rutinvagdosás amit képmanipulációs szoftverrel csak időlegesen oldhattunk volna meg – így van időm irkafirkálni egy kicsit. Múlt pénteken csillagokat fotózni indultunk. Majdnem Pécsváradig jutottunk amikor úgy döntöttünk, hogy mivel túl sötét van a Google Earth segítségével talált tavak valóságban történő lokalizációjához, megfordulunk és a Pereked előtti keresztnél táboroztunk le egy kis csillagvadászat reményében. Ez a hely, bár erősen fényszennyezett környéken található, még mindig az egyik kedvencem. Valahol a távolban egy gulya kolompolt és néha kutyák ugatása töri …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás