Egy ideje szorosabban együttműködöm Bárány-Szilfai Alida, az Alidawedding szervezője által megálmodott és életre hívott Esküvőszervező Műhely rendezvénysorozattal, amely ezúttal egy nyílt, fesztiválhangulatú piknik keretében várt főleg, de nem kizárólag szervezőket. A program nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a kapcsolatépítés mellett beszélni lehessen az esküvőszakma jövőjéről és azokról a folyamatokról amelyeket néhányunk szerint …
Szerencsés vagyok. Szerencsés vagyok, mert a legtöbb esetben, amikor leülünk egy párral megbeszélni az esküvőjük és annak fényképezésének részleteit, akkor szinte azonnal érzem, hogy megvan a közös hang. Működik a kémia ha úgy tetszik. Nem csak közöttük, de közöttünk is. Persze, így sokkal könnyebb elérni, hogy „beengedjetek” és felépíteni azokat a hidakat, amik ahhoz szükségesek, …
Edinával lényegében az ősidők óta terveztünk egy fotózást, ami megszámlálhatatlan alkalommal hiúsult meg különböző okokból, de hát ilyen, ha elfoglalt emberek találkoznak. Vagyis az ilyen, ha nem tudnak találkozni, de aztán végre egyszer sikerül és akkor ilyen képek születnek mint amilyeneket lejjebb láttok. Egy nagyon klassz fotózáson vagyunk túl, aminek szerintem lesz folytatása is. Talán …
…avagy, hogyan lesz egy esküvőn 404-es asztal és hogy kerülnek régi számítógépalkatrészek egy esküvői dekorációba? Pont így. Ivett és Peti IT területen dolgoznak, ezért adta magát a dolog, hogy ha már van 404-es asztal (ez ugye a „nem található” számítógépül), akkor megkérjék a Nászra Várva-s lányokat, hogy csempésszenek némi IT kapcsolatot a dekorjukba. Jelentem sikerült …