Esküvő: Kati és Tamás

Tamással együtt nőttünk fel, konkrétan későbbiek az első emlékeim mint amióta Tamást ismerem, ráadásul amióta csak együtt vannak Katival, azóta figyelemmel kísértem a kapcsolatukat, szóval mondhatjuk, hogy ha ritkán is találkozunk, ha másfelé is sodort minket az élet, közel állnak a szívemhez és megható volt ott állni mellettük a nagy pillanataikban és megörökíteni azokat. Mivel a lagzi szűk családi körben telt, ezért nektek most csak a kreatív sorozatból mutatok néhányat! 🙂 Kati, Tamás: Nem tudok szebbet, vagy jobbat kívánni, csak sok örömöt, boldogságot, hosszú, boldog házas életet! 🙂

Őszi akt (+18)

A képek bármilyen nemű felhasználása, újraközlése, módosítása a modell és a szerző írásos beleegyezése nélkül szigorúan TILOS (ilyen nyilatkozatot viszont nem adunk 🙂 ), és azonnali jogi lépéseket von maga után. A fotók tartalmazhatnak olyan elemeket melyek miatt megtekintésük csak 18 éven felülieknek ajánlott. Továbbá kérek mindenkit, hogy ha véleményt nyilvánít, azt kulturált formában tegye! Sajnos ritkán van lehetőségem aktot fotózni és még ritkább, hogy nektek is mutathatok a képekből,  pláne, ritka, hogy egy egész blogbejegyzésnyit. Persze kivételek mindig vannak és mint tudjuk erősítik a szabályt. Így készültek el ezek a képek amiket lejjebb láthattok és ennek eredménye az is, hogy egyáltalán láthatjátok …

Orsi és Adrián

Megtisztelő, amikor egy esküvőn vendégként találkozom egy párral, akik aztán felkérnek arra, hogy az esküvőjüket fotózzam. Orsival és Adriánnal így találkoztunk és ha már így esett, úgy döntöttünk, igyekszünk belevinni a jegyes fotóikba egy kicsit a hétköznapi életükből is. Ezért fotóztunk focipályán és ezért szerepel a képeken a pár kutyája Gomez is. Klassz délután volt, alig várjuk az esküvőt! 😉

Zsuzsi és Balázs

Balázst – igaz, csak felületesen de – régről ismerem,  még azokból az időkből amikor tinédzser koromban a pécsi jégpályán múlattuk a szombatjainkat, mégis Zsuzsi talált ránk, és így alakult, hogy jövő májusban mi örökítjük majd meg a nagy napjukat. Ám előtte, ha már úgyis itthon voltak, elkészítettük az alább látható jegyes sorozatot. Klassz délután volt! Alig várjuk az esküvőt! 😉

Jótékonysági portréfotózás: Alexandra

Történt egyszer, hogy egy kedves ismerősömnek segítségre volt szüksége, hogy megvásárolhasson egy műláb protézist, ami igencsak borsos összegbe kerül. Gyűjtést szerveztek hát, hogy Gyula (akinek a történetét ITT elolvashatjátok) minél hamarabb focizhasson a kisfiával. Úgy döntöttem, hogy én is kiveszem a részem ebből a dologból, így aukcióra bocsájtottam egy portréfotózást, aminek a teljes bevételével Gyulát szerettem volna támogatni. Komoly érdeklődőből nem volt hiány, ám a licitet végül Alexandra nyerte meg.  A fotózás remek hangulatban telt, sőt még néhány családi képet is készítettünk. Mielőtt a lényegre térnék, engedjétek meg, hogy itt is közzétegyem, hogyan segíthettek Gyulának a cél elérésében. Adományaitokat az alábbi …

Andi és Zoli

Az idei év első jegyes fotózásáért nem mentünk messzire épp csak a Mecsek havas erdeit vettük célba egy kisebb hóviharban. Hóemberekké is változtunk a végére, már csak a répa hiányzott az orrunk helyéről, de a színe azért majdnem stimmelt. Andival és Zolival a Sós-hegyi kilátóig sétáltunk, hogy elkészítsük jegyes fotóik téli, havas szakaszát.

Esküvő: Niki és Krisztián

A tavalyi év szezonzáró esküvőjére gyönyörű nap virradt, így nem volt akadálya egy igazi faluban körbejárós, kínálgatós körmenetnek a készülődés és a kikérők után, amit aztán a szertartásokkal, egy kis csoportképezősdivel, végül pedig a lagzival folytattunk. Volt néptánc, csokiszökőkút, klassz zene, néhány játék és minden mi szem-szájnak ingere, vagyis minden, ami egy igazán jó lagzihoz kell. A képsorozat az ún. “first look” képekkel kezdődik. Aki látja ezeket a képeket, megérti, hogy miért mondom mindig: megvan annak a maga varázsa, ha a pár először a külön napos kreatív fotózáson látja egymást menyasszonyi ruhában illetve esküvői öltönyben! Niki, Krisztián: Kívánhatnék sok mindent, …

Nóri és Ricsi

A képeken rengeteg pókot rejtettünk el. Persze a megtalálásukért nem jár semmi, de gondoltam azért leírom, hogy rengeteg volt belőlük. Ezt a kis incidenst leszámítva remek hangulatú fotózás volt Nóri és Ricsi jegyes fotózása és bár tudom, hogy lassan már snassz, hogy minden jegyes fotózás után azt írom: nagyon várjuk az esküvőt, de mit csináljak ha egyszer csak olyan párokkal hoz össze a sors, akikkel élmény időt tölteni és egyáltalán nem érzem, hogy dolgozom amikor Őket fotózom?! Alig várjuk az esküvőt!

Esküvő: Nóri és Tomi

Mindig feldobja a lagzit ha sok zenészt tudhatunk a násznép soraiban, főleg ha ezek a zenészek tevékenyen részt vesznek a talp alá való szolgáltatásában is, de ilyen nagy bulit azért viszonylag ritkán látunk. Ám de ne szaladjunk ennyire előre! A kreatív sorozatot már péntek délután elkészítettük és még egy kis esti sziluettezésre is maradt időnk, így aztán másnap mindenki nyugodtan készülődhetett a nagy eseményre. Itt tényleg összegyűlt a falu apraja nagyja és úgy kísérték Nórit és Tomit, először a városházára – a már említett zenekar társaságában – (mert Kozármisleny ugye már város) aztán pedig a templomba. Remek nap volt, egy …

Esküvő: Juca és András

Akár a mezítlábas szerelem címet is adhattam volna ennek a bejegyzésnek (amikor a képeket nézitek majd megértitek miért), pedig egy pillanatra úgy nézett ki, hogy nagy eső jön és elmos majd mindent, de aztán mégsem így lett és az Álomesküvő a Szabadban csapata igazi sátras álomlagzit hozott össze Juca és András nagy napjára, elképesztően igényes dekorációval és nagyon hangulatos fényekkel (utóbbiért én így utólag is nagyon hálás vagyok nekik, de szerintem nem én vagyok az egyedüli). Meghatott rokonok, barátok, mókás, táncos bevonulás és szerelem jellemezte a szertartást, remek hangulat, finom ételek a lagzit. Juca, András: Nagyon sok boldogságot kívánok nektek …

...2345

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close