Ildi és Zoli

Jó érzés amikor a párokat fotózva, rájövünk, hogy ha külön-külön találkoztunk volna a fiúval és a lánnyal, akkor is tudtuk volna, hogy Ők összetartoznak. Ildi és Zoli is ilyen emberek, van köztük valami megmagyarázhatatlan, mintha egy szabad szemmel nem látható plusz jel lebegne közöttük. Közel voltunk az esküvőhöz, így a fotózás főpróbája is volt a kreatív fotózásnak. Igaz, az előrejelzések miatt féltünk egy kicsit az időjárástól, az végül megkegyelmezett nekünk és gyönyörű naplemente várt minket Orfűn. Bár már a stégek mellett elkészített fotók után úgy éreztük, hogy elég képünk van, jó ötlet volt még megállni hazafelé, hogy készítsünk néhány réten üldögélős képet …

Virágzik a kockás liliom

A viszonylag korán érkező tavasz már március elején előcsalogatta a tavaszi virágok egy jelentős részét, így közel egy hónappal korábban fotózhattam kedvenc virágaimat, mint az előző évben (a tavalyi blogbejegyzésért IDE kattints). Az alábbi képek több fotózás alkalmával készültek, szám szerint azt hiszem háromszor látogattunk a határmenti erdőbe, hogy mocsári kockás liliomot, vagy latin nevén Fritillaria meleagrist fényképezzünk, a korai bimbóktól egészen a már kifejlett, kinyílott virágokig. Ezek a törékeny és amúgy nehezen fotózható kis virágok igazi ritkaságnak számítanak hazánkban (én összesen két lelőhelyről tudok) de a svédországi Uppsala mellett a „királyok rétjén” két színváltozata is nő ennek a gyönyörűségnek. Tehát nem …

Bújik a leánykökörcsin a Mecsekben

Hetek óta járjuk az ismert kökörcsinlelőhelyeket Lottival, de egészen mostanáig nem találtunk virágokat, pedig volt néhány nap amikor igazán szép időnk volt. Őszintén szólva nem fogadtam volna nagy tételben arra, hogy ma nagyobb szerencsével járunk, de úgy néz ki, hogy a korábbi napok időjárása előcsalogatta ezeket a törékeny kis virágokat én pedig végre fotózhattam is és nem is tértem haza üres kézzel (memóriakártyákkal).

Ági és Tibi

…és Buborék, a félénk nyúl. Az egész úgy kezdődött, hogy már Ági első leveléből tudtam, hogy ezt a párost fotózni akarom és nem csak azért mert tanítani kellene azt, ahogyan árajánlatot kértek. Részletesen bemutatkoztak, leírták mit szeretnek, milyen zenét hallgatnak, hol volt a lánykérés és mit szeretnének viszontlátni a képeken, de volt valami szarkasztikus humorral fűszerezett báj a mondataikban és ezt a varázst csak megerősítette az amikor személyesen beszélgettünk és az is amikor sor került a fotózásra. A Pécsi Nemzeti Színházban a Mágnás Miska című darab díszletei között fotóztunk, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani a színház munkatársainak, emellett pedig …

Esküvő: Niki és Csaba

Biztos voltam benne, hogy eljön egyszer az az esküvő, amiről nehéz lesz írni és el is jött.  Na, nem azért mert bármi probléma lett volna, épp ellenkezőleg. Egyszerűen minden a helyén volt, mindenki időben ért oda mindenhova, mindenki tette a dolgát,  így minden a menetrend szerint haladt. Niki és Csaba szemernyit sem izgultak – vagy csak nem látszott rajtuk. Ugyanolyan nyugalommal és oldott jókedvvel érkeztek az esküvő előestéjén tartott kreatív fotózásra, mint első találkozásunkkor a jegyes fotózásra. Arcuk sugárzott, egy szó nélkül tudták mire gondolok, amikor azt mondom, hogy „Szeressétek egymást!”.  Niki, Csaba: Köszönöm, hogy én örökíthettem meg ezt a …

Viki

Gyönyörű havas reggelre ébredt a Mecsek aznap. Nem is volt kérdés, ha lehet, akkor a hegyen készítjük el Viki képeit. Először a Misina tető környékén kezdtünk el fotózni, de onnan „elzavartak” minket. Igen, elzavartak. Egy „Úr” nehezményezte, hogy ott vagyunk (pedig ekkor még csak a bemelegítőképek készültek) olyan stílusban lépett fel velünk szemben és olyan hangnemben kommunikált velünk, amilyet mióta fotográfiával foglalkozom, nem tapasztaltam, még a szórakozóhelyek részeg vendégeitől és a kidobóktól sem, pedig azért az éjszakában mindig akadnak „kedves” emberek. Még visszategezni is elfelejtettem, miután köszönés nélkül nekem szegezte a kérdést: –  Nem akarsz elmenni? Szó, szót követett, próbáltam …

Őszi Hangok II. – Réka

 Talán emlékeztek még néhányan a szebb napokat is megélt, F. Buchta által vizsgadarabként elkészített Schüler von Bösendorfer versenyzongorára és Dorkára. Velük az első Őszi Hangok fotósorozatomban ismerkedhettetek meg és bár már akkor ígértem folytatást erre mostanáig kellett várni. Jóllehet közel sem előzte meg annyi előkészület és munka ezt a sorozatot mint a korábbi képeket, de azt hiszem írhatom, hogy ez sem sikerült rosszul, sőt… Ha már ott voltunk készítettünk néhány anya-lánya fotót is, ugyanis Réka édesanyja, Tímea is elkísért minket a fotózásra. Jó volt látni, hogy valóban támogatni és segíteni jött és nem ellenőrizni, ahogyan azt sok szülő tette volna …

Őszi erdő

Nagyon régóta terveztem egy sorozatot az őszi erdőről, de mindig volt más, volt fontosabb elfoglaltság. Persze kifogásokat keresni mindig egyszerűbb, ezért tegnap úgy döntöttem, hogy tartok egy rövid pihenőt képfeldolgozás és fotókönyvtervezés közben és kilopózunk az erdőbe, hogy megnézzük még mindig olyan elképesztően vörös-e  mint két nappal korábban volt. Jelentem igen. A sárgától a vörösig milliárd árnyalatban pompázik az erdő, lélegzetelállítóan szép őszi ruhája. A levélpázsitot csak itt-ott töri meg egy-egy korábban arra járt vad nyoma, az avarban gombák, a fákon moha nő. Persze a szakadékba lemászni és ugyanezt vissza, nem volt a legkellemesebb elfoglaltság, de úgyis kell a mozgás.

...2345

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close