Esküvő: Juci és Joci

Juci és Joci már a jegyes fotózáson meggyőztek arról, hogy Őket jó lesz fotózni, így hát nem árulok el nagy titkot amikor azt írom: alig vártuk az esküvőt. Nem kellett csalódnunk. Bár a kreatív sorozat elkészítése alatt eleredt  az eső, egy rövid időre, néhány perc után el is állt, szóval mondhatjuk, hogy még az időjárással is szerencsénk volt. A szertartások meghittek voltak, a Kiskulacs Vendéglőben tartott néptáncos lagzi pedig feltette a pontot arra a bizonyos i-re. A szállásra mondjuk némi tévelygés után találtunk csak vissza, de ez nem tudta beárnyékolni a jókedvünket. Juci, Joci: Csupaszív emberek vagytok, akiknek minden érintéséből …

Esküvő: Írisz és Roland

Írisz és Roland nagy napját a végtelen odaadás és szeretet jellemezte, nem csak egymás felé de a család és a barátok részéről is. Persze ez így természetes, de mégis ritka, hogy ennyire érezhető és látható. A barátok már délelőtt  sürögtek-forogtak, díszítettek, amiből egyébként a pár is kivette a részét és ezt nem csak látni volt jó de fényképezni is. Igazi Rácz Tanyás júliusi esküvő volt, annak minden szépségével, festői környezetben amit nagyon élveztünk. A másnapi kreatív fotózás pedig már csak a hab volt azon a bizonyos tortán. Írisz, Roland: Köszönöm, hogy ott lehettem és én örökíthettem meg ezeket a pillanatokat. …

Esküvő: Bogi és Peti

Szerencsés vagyok. Szerencsés vagyok mert olyan párokkal hoz össze a sors, mint Bogi és Peti. Akik ügyfelekből barátok lesznek. Aki folyamatosan követi a Facebook oldalam, tudhatja, hogy szinte minden esküvőről úgy érkezem haza, hogy „ezt most imádtuk”. Előfordul, azonban, hogy egy-egy esküvőt egy kicsit még az átlagnál is jobban imádunk. A jegyes fotók publikálása után nem sokkal, levelet kaptam az egyik nagymamától, aki leírta mennyire tetszenek neki a jegyes fotók, amiket Bogiról és Petiről készítettem. Sejthetitek, hogy mennyire meghatódtam. Aztán az esküvő napján élménybirtokra megérkezvén, szinte kivétel nélkül tudta mindenki, hogy kik vagyunk és hogy miért jöttünk. Olyan meleg fogadtatásban …

Esküvő: Évi és Olivér

Az egyik kedvenc idei esküvőm volt Évi és Olivér nagy napja. Fura leírni, hogy kedvenc, mert szinte mindegyik esküvő és mindegyik pár kedvenc valamiért és pontosan ezért nem is tudnék kedvenc párost, vagy kedvenc esküvőt választani, de mégis. Nem tudom, hogy a Benes Anita által tervezett Daalarna ruha, az Ebner Pincészet által biztosított remek helyszín és körülmények, a Perfect Zenekar nyújtotta remek hangulat vagy Évi és Olivér mindig vidám és mosolygó személyisége vagy talán ezek együtt tették egésszé és kerekké ezt az esküvőt, de mégis azt kell, hogy mondjam, hogy ez így nagyon egyben volt. Még a gyerkőcökre is gondoltak. …

Esküvő: Ildi és Zoli

Ildi és Zoli májusi esküvője gyönyörű helyszíneken zajlott, akár a mesés környezetben található Hotel Kardosfára, akár a gyönyörűen feldíszített de egyébként díszítés nélkül is szép Jézus Szíve Hősök templomára gondolunk. Nem volt tehát nehéz dolgom, hiszen már a jegyes fotózás alkalmával tanúbizonyságot tettek arról, hogy összetartoznak és ezt le is lehet fényképezni. Az időjárás is nekünk kedvezett, tehát minden adott volt egy klassz esküvőhöz és Ildiék nem is okoztak csalódást. Ildi, Zoli: Köszönöm, hogy engem választottatok! Legyetek nagyon boldogok és mosolyogjatok egymásra mindig úgy, ahogy ezeken a képeken! 😉 A kreatív portrésorozat képei: A nagy nap képei:

Esküvő: Klau és Tibi

A készülődés remek hangulatban telt, még az én hajam is rendbe lett téve, méghozzá Tibi, a vőlegény által, amit egyébként ezúton is köszönök! A szertartások szépek és meghittek voltak, ráadásul Klau és Tibi voltak az első olyan párosom, akik táncolva vonultak ki a polgári szertartás után a teremből, mintegy megalapozva ezzel az este hangulatát. Jelentem: sikerült! Hatalmas buli kerekedett, amit már csak az tudott tetézni, hogy Tibi előadta azt a dalt, amit Klaunak, a lánykérésre írt. Tibit Peti kísérte gitáron, a násznép pedig tapsolt. Az egész estét megkoronázta a hihetetlenül jól koreografált közös tánc, amelyet már új asszonyként és új …

Esküvő: Muzsi és Sasi

Bár ajegyes fotózáson nem volt a legszebb az idő, azon a bizonyos szombat reggelen már a Nap első sugaraiból látszott, hogy gyönyörű időnk lesz. Talán így próbált minket valamelyest kártalanítani a természet a jegyes fotózáson elszenvedett sérelmeinkért, talán csak a kora májusi időjárás miatt volt így, de mi nagyon örültünk neki. Korábbi kalandjainkat ismerve egyáltalán nem féltem ettől az esküvőtől, hiszen már a bokodi tó partján is összeszokott csapatot alkottunk. A lufiposta kicsik és nagyok körében egyaránt hatalmas sikert aratott, az örömapa beszédétől pedig szem nem maradt szárazon. Ritkán látni ennyire klassz nyitótáncot, pláne ennyi rokon és barát bevonásával. Egyszóval klassz …

Egy újabb év slideshowban elmesélve

Megint nem fért bele az évértékelő blogbejegyzésbe (amit egyébként érdemes elolvasni) a 2013-as év kedvenc esküvői-,pár- és jegyes fotóiból készült slideshow, ezért megint egy külön blogbejegyzésben teszem közzé. Még az is lehet, hogy ebből hagyomány lesz. A megfelelő zene megtalálása talán a legnehezebb feladat egy ilyen videó elkészítésénél, többek között ezért is csúszott kicsit a dolog, de azt hiszem sikerült. Idén egészen más stílusú és hangulatú zenét választottam, remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését. Bízom benne, hogy legalább akkora örömöt jelent majd végignézni akár ismeretlen szemlélőként, akár a képeken szereplőként, mint amekkora örömöt a képek és a videó elkészítése jelentett. Fogadjátok hát …

Esküvőnap az Erzsébet Nagy Szállodában Pakson

A paksi Erzsébet Nagy Szálloda meghívására Babai István cinematográfus barátommal részt vettünk a szálloda által szervezett esküvőnapon, ahol sok más esküvői szolgáltató mellett mi is bemutatkozhattunk, beszélhettünk a munkánkról és megismerkedhettünk az érdeklődő párokkal illetve a már említett szolgáltatókkal is. Remekül éreztem magam, kifejezetten örültem neki, hogy ott lehettem és remek szolgáltatók remek szolgáltatásait ismerhettem meg, a teljesség igénye nélkül találkozhattam Varga Kovács Tímea esküvőszervezővel aki a híres esküvőturista páros Lisa és Alex hazai esküvőit is szervezte, illetve Nagy Ágota ruhatervezővel akinek elképesztő ruhakölteményeit divatbemutató keretében ismerhette meg a közönség és megkóstolhattuk a Kriszta Design Torta Stúdió nem csak szép, de …

Esküvő: Kitti és Márk

Kitti és Márk már első találkozásunkkor említették, hogy szeretnének valami kevésbé hétköznapit, valami extrémet csempészni a kreatív sorozatba. Csináltam már hasonlót  (mint például Angéla és Zoltán víz alatti trash the dress fotózása vagy a legutóbbi paintballos fotózás), így hát nekivágtunk és meg sem álltunk egészen Bükfürdőig, hogy aztán a Kristálytoronyban készíthessük el a kreatív sorozat első felét, ahogyan azt a jegyes fotózáson megbeszéltük. Nem volt könnyű a biztonsági előírásokat betartva, ilyen körülmények között fotózni de Kitti és Márk megkönnyítették a dolgom, hiszen még a magasban is jó volt őket fotózni. 🙂 Kitti, Márk: Köszönöm, hogy engem választottatok nagy napotok és a …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás