Évértékelő

Így az év végéhez közeledvén azt hiszem eljött az ideje egy kis visszatekintésnek. Itt az ideje végignézni, hogy mit is csináltam idén és nagyjából körvonalazni, hogy merre tovább, hova is igyekszem, milyen céljaim vannak a jövőt tekintve. Rengeteg minden történt idén, nagyon sok kedves emberrel találkozhattam és azt hiszem írhatom, hogy mindannyian adtak nekem valamit magukból hiszen a legtöbb esetben olyan pillanatokban voltam mellettük a fényképezőgépemmel amelyek egyszeriek és megismételhetetlenek, én pedig megpróbáltam a lehetetlent, megpróbáltam …

B.Ú.É.K!

A tegnap esti kudarc után, amikor is a Tettyén lévő feszülethez felmászva derült ki, hogy mindkét akkumlátorom csütörtököt mondott -jé tegnap csütörtök volt  ma újra fényképezőgépet ragadtam, és Longival együtt a Mecsekre indultunk. Ideje volt már ellőnöm néhány képkockát, mert nagyon rég fotóztam, leszámítva persze a kedden megejtett testfestett hölgyemény megörökítését, akiről egyelőre em árulnék el többet. Ilyenkor év végén mindig elszorul egy kicsit a szívem, egy kicsit negatív érzések kerítenek hatalmukba, és végiggondolom, hogy mit terveztem …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close