e-session: Viki és Norbi

Ahogy az újonnan megismert párok fotózásának is megvan a maga romantikája, ugyanúgy jó érzés lehet ismerősöket, jó barátokat fotózni, főleg, ha ott voltál akkor, amikor megismerkedtek és ismered a történetüket, az első pillantástól egészen az eljegyzésig. Ünnepeltünk, amikor Viki és Norbi először találkoztak, Norbi egy maciszörpre hívta meg Vikit, az ajtó felett pedig ez állt “Jobb Mint Otthon”. Viki, Norbi: kívánom nektek, hogy amikor majd összeházasodtok, sehol se legyen jobb mint otthon, egymás mellett. Szeressétek egymást mindig úgy, ahogyan most és látszatok mindig ugyanolyan boldognak mint a képeken.

Ködös október

A panoráma nagy verzióját IDE kattintva éritek el, de lejjebb is találtok még néhány képet. 🙂 A fenti panorámafelvételen látszik, hogy mennyire gyönyörű is volt a ma reggel. A Nap alig volt még a horizont felett, amikor úgy döntöttünk, hogy a Niké szobortól a Flóra pihenő felé vesszük az irányt és azt hiszem írhatom, hogy nem döntöttünk rosszul.  Az egész város a lábunk előtt hevert, de alig láthattuk, hiszen finom, könnyű ködtakaró borította, amelyet valamiért nem szárítottak fel rögtön a Nap első sugarai, inkább táncba hívták a ködfoszlányokat. Lélegzetelállító látvány volt, ahogyan a Nap első sugarai megcsillantak a párás levegőben …

Dóri

Eredetileg napraforgós képeket szerettünk volna készíteni, de mire oda jutottunk, hogy ezt meg is valósítsuk, a napraforgó sajnos már majdnem levirágzott. A virágok fáradtan, álmosan kókadoztak a pécsi naplementében és bár volt egy-két friss hajtás, a többség már nem mutatott volna túl jól a képeken. Persze azért nem keseredtünk el nagyon, inkább a Mecsek felé vettük az irányt és végül a Flóra-pihenőnél kötöttünk ki. Kellemes idő volt, lágy szellő fújdogált, nem volt se túl meleg, se túl hideg. Pont ideális  egy portréfotózáshoz. Nem messze valahol lagzi lehetett, mert ínycsiklandó illatok szálltak a levegőben. A fotózás végére megéheztünk ugyan, de azt …

Leánykökörcsin minitúra

Egész héten tervezgettem, hogy Leánykökörcsin után kutatva nekiindulok a Mecseknek, de végig úgy alakult, hogy ez a dolog kimaradt. Ma reggel azonban úgy döntöttem, hogy hiába a fáradtság, a rosszullét csakazért is elindulunk. Lotti segített az elhatározásban, ezért köszönet neki. A helyszínre utaló a tippet pedig Balázstól kaptam neki pedig ezt köszönöm. Igyekszem folyamatosan friss tartalommal feltölteni a blogot, ami a látogatottságon is meglátszik. Ezúton is köszönöm mindenkinek aki velem tart, és rám kattint. Próbálom meghálálni! Szép fényeket!

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close