Beus és a Jencik

Igen, Jencik. Kettő. Illetve, itt még csak másfél. Beust és Jencit már nem először fotóztam, volt több páros ésjegyes fotózásuk és az esküvőjükön is ott voltunk. Éppen ezért madarat lehetett volna fogatni velem, amikor Beus elárulta: babát várnak. A kis Jenci azóta megérkezett, mindenki jól van, a babavárós képeiket pedig most Ti is megnézhetitek.

Maja és Jani babavárós fotózása

Most jöttem rá, hogy szinte mindig csak az anyuka nevét írom a blogposzt címébe, pedig apát sem kellene kihagyni a dologból. Nem is hagytuk ki, szóval mostantól igyekszem majd mindig figyelni rá, hogy már a blogposzt címében is utaljak rá, hogy egy gyermek megszületéséhez bizony két ember kell. Maja és Jani is ketten döntöttek úgy, hogy gyermeket vállalnak, szóval a kismamafotózásban is aktívan számítottunk Jani részvételére és Ő nem is okozott csalódást. Maja és Jani a jegyes fotózásukkal és az esküvőjükkel együtt harmadszor álltak a fényképezőgépem elé, szóval tekinthetjük Őket “márkahű”, visszatérő ügyfélnek. Ez úton is köszönöm a bizalmat és …

Évi kismamafotózása

Évivel kisiskolás korunk óta ismerjük egymást, szóval (de nem csak ezért) boldogan mondtam igent, amikor Zolival arra kértek, hogy készítsek róluk egy babavárós sorozatot. Kellemes sétát tettünk és közben fotóztunk és beszélgettünk. Amikor ezeket a sorokat írom Marci, már elmúlt négy hónapos, és egészséges mint a makk. 🙂

Kriszti kismamafotózása

Ha jól számolok, akkor ötödik alkalommal fotóztam Krisztit és Rajmit egy fotózás főszereplőiként. Azt, hogy egyéb formában hányszor került legalább egyikük így vagy úgy a fényképezőgépem elé, össze sem tudom számolni, de ez jól is van így, hiszen a barátaim. Ezt a fotózást most a barátaiktól kapták ajándékba, akik el is kísértek minket a fotózásra és ha már ott voltak közös képek is készültek, szóval ez egy igazán klassz ajándék volt. Egyébként amikor ezeket a sorokat írom, Villő, aki itt még vígan lubickolt anya pocakjában, már elmúlt fél éves (igen, egy kicsit meg vagyok csúszva a blogolással) és szépen cseperedik!

Pocakfotózás: dupla adag kismamával

Nehezen indult be ez a hét, nem tudtam annyit aludni, hogy kipihentnek érezzem magam és akármibe kezdtem, az nem sikerült. Vannak ilyen időszakok, van, hogy tovább tartanak, van, hogy hamarabb véget érnek, de tény, hogy sokszor segít egy pozitív élmény abban, hogy másfelé induljon velünk a szekér. Tényleg nem voltam egyben, de aztán jött ez a két vidám kismama, fülig érő mosollyal az arcukon és tíz perc alatt minden bajunkat elfelejtettük Lottival, pedig Ő is fáradtan, ráadásul munka után döntött úgy, hogy velünk tart a fotózásra. Vicára talán emlékeztek, Ő látható azon az esküvői fotón, amit már nagyon sokszor, nagyon …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close