Styled Shoot – Tavasz

Rékáról és Lacáról már láthattatok képeket a blogban, amikor nem is olyan régen összeházasodtak és már akkor biztosak voltunk benne, hogy fogjuk még Őket fotózni. Nem is tévedtünk nagyot, hiszen Ők voltak a tavaszi referenciafotózásunk alanyai, Eszter és Betti mellett. Azt szerettük volna megmutatni, hogy mire vagyunk képesek így együtt, csapatként összedolgozva és felépítve egy közös referenciát. Szerintünk sikerült! Csodás napunk volt  és még a szél és a dekorációt “elpakoló” horgászok sem tudták a kedvünket szegni. A téma a tengerész stílus (no, ne a Halálos Fogás c. tévéműsorban látott kezeslábasra és rákászketrecekre gondoljatok) volt, a fotózásról vlog epizód is készült. …

Glamour Wedding Team esküvőnap

A pécsi Pezsgőház Étterem adott otthont a Glamour Wedding Team által szervezett esküvőnapnak, ahol én is képviseltettem magam és ha már ott voltam néhány fotót (galériáért KATT IDE) is készítettem. A Glamour Wedding Team egy olyan összefogás eredménye, melyben esküvői szolgáltatók döntöttek úgy, hogy létrehoznak valamit, ami eddig még nem volt. Létrehoznak egy olyan szolgáltatói közösséget, amely magas színvonalon, együttműködve képes kielégíteni a párok igényeit. A csapathoz egyébként én is csatlakoztam, szóval a közeljövőben jó eséllyel láthattok majd velük dolgozni. Az esküvőnapra visszatérve, egyébként az érdeklődők megcsodálhatták az Enchantée Esküvőszervezés,  a Pezsgőház Étterem, a Capri Cukrászda és a Tökéletes Pillanat …

Esküvő Android Platformon

Mivel az okostelefonok egyre nagyobb szeletet tudhatnak magukénak a mobilpiac tortájából és egyre több menyasszonnyal találkozom akinek zöldrobotos készüléke van, úgy döntöttem összedobok egy listát arról a néhány alkalmazásról amelyek a segítségetekre lehetnek az esküvőtök tervezésekor, szervezésekor, vagy csak szimplán érdekesek egy házasulandónak. Lássuk… Weddnig Plandroid Ezzel a hasznos kis alkalmazással szinte mindent kézben tarthattok, menyasszonyok és vőlegények egyaránt használhatják. Lehetőséget ad arra, hogy megtervezzétek a költségvetést, idővonalon kövessétek a szervezés állását, gondoskodjatok a szolgáltatókról (pl.: a fotósról :), de nem feledkezik meg a vendéglistáról sem. A költségvetés megtervezésénél akár száz különböző tétellel számolhattok, beleértve akár a mézes hetek költségeit is. Ha …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close