Esküvő: Detti és Laci

Együtt kezdtük és együtt zártuk a tavalyi esküvőszezont a Cerminátorral, ám ezúttal BanDJ is csatlakozott a csapathoz. Rég hallottam olyan egyedi és szívhez szóló egyházi szertartást, mint amilyennek a keretein belül Detti és Laci kimondták az Igent, de a polgári szertartás is hangulatos volt. De ez az esküvő nem csak ettől volt különleges. Dettivel már általános iskolában egy osztályba jártunk és már akkor barátok voltunk, így megtiszteltetés és egyben megható is volt az esküvőjükön fényképezni. Az őszi esküvők egyébként is mások mint a többi. Semmihez sem fogható ahogyan a lágy őszi napsütés megcsillan a sárguló faleveleken. Detti, Laci: Ezzel a …

Esküvő: Nóri és Ricsi – Olasz, Villány

Két nap alatt kis híján négyezer nyers kép, megannyi mosoly, néhány meghatottságtól elmorzsolt könnycsepp, egy fiatal szerelmespár, nagy pillanatok és az Őket ünneplő barátok, rokonok. Talán így lehetne a legegyszerűbben és legrövidebben leírni Nóri és Ricsi esküvőjét, de azt hiszem, hogy a képek többet és szebben mesélnek mint amit én és az általam képernyőre vetett betűk bármikor is tudnának. Még akkor is ha a teljes sorozatból (ami egyébként képszám tekintetében rekorder, a lemezekre ugyanis több mint ezernégyszáz kép kerül majd) csak egy töredéknyi képet töltök most fel ide. Meséljenek hát a képek! Nóri, Ricsi: Köszönjük, hogy ott lehettünk, hogy a …

Zsuzsa és Balázs

Zsuzsa és Balázs jegyes fotóit a Balaton környékén, Szigligeten, a Szentbékkállai kőtengernél és a Darvas-tó lefejtett bauxitlencséjében (bár őszintén megmondom nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy ezeket most helyesen írtam) készítettük, sőt, néhány képért megálltunk a Szent András-templomromnál is. Remek hangulatú fotózás volt, pedig izgultam rajta egy kicsit, mert ha az ember fia kollégának fotózik, akkor mindig van egy plusz megfelelési kényszer a dologban. Apropó, nézzétek meg Balázs képeit ITT.Kedves, szeretetre méltó embereket ismerhettünk meg, akiknek nagyon várjuk az esküvőjét! 😉

Esküvő: Eszter és Bence – Dobogókő

Az idei év szezonnyitó esküvője a festői szépségű Dobogókőn tartatott Eszter és Bence főszereplésével. Sajnos a környék még nem igazán ébredt fel téli álmából, ráadásul a területet komoly jégkár is érte a télen, de azért így sem volt okunk panaszra. Amikor a lagziban körbejárt a kis emlékkönyv, amibe a násznép a párnak szánt jókívánságait írhatta, azt ígértem, hogy ide majd igyekszem valami nagyon szépet írni, mert akkor, ott, nem volt meg az ihlet. Kis túlzással négy napot töltöttünk el Eszter és Bence társaságában, ez pedig pont elég idő ahhoz, hogy az ember fia nem csak egy kicsit megismerjen, de nagyon …

Esküvő: Niki és Krisztián

A tavalyi év szezonzáró esküvőjére gyönyörű nap virradt, így nem volt akadálya egy igazi faluban körbejárós, kínálgatós körmenetnek a készülődés és a kikérők után, amit aztán a szertartásokkal, egy kis csoportképezősdivel, végül pedig a lagzival folytattunk. Volt néptánc, csokiszökőkút, klassz zene, néhány játék és minden mi szem-szájnak ingere, vagyis minden, ami egy igazán jó lagzihoz kell. A képsorozat az ún. “first look” képekkel kezdődik. Aki látja ezeket a képeket, megérti, hogy miért mondom mindig: megvan annak a maga varázsa, ha a pár először a külön napos kreatív fotózáson látja egymást menyasszonyi ruhában illetve esküvői öltönyben! Niki, Krisztián: Kívánhatnék sok mindent, …

Esküvő: Edina és Tibor

Hosszú, de szép nap elé néztünk, tologattuk egy kicsit a kocsit az egyik mohácsi bevásárlóközpont parkolójában, miután annak akkumulátora feladta a harcot és lemerült, de végül megérkeztünk Edináékhoz, hogy aztán figyelemmel kísérhessük, ahogyan Edinából menyasszony válik. A helyszínek kiválóak voltak, régen dolgoztam ilyen jó fényviszonyok között és ez igaz a házasságkötő teremre és a templomra egyaránt. Edina és Tibor tették a dolgukat, házasodtak, szerették egymást, nekem pedig csak fotózni kellett. Bár egy kis vihar megpróbálta keresztülhúzni a számításainkat, legalább is ami a kreatív fotózást illeti, mi kitartottunk és ennek meg is lett az eredménye, túl sok időnk ugyan nem maradt …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close