Esküvő: Juci és Tibi – Fritz Tanya, Szekszárd

Forró júliusi szombat volt. Tudjátok az a fajta amikor érződik, hogy valami készülődik odafent, de még nem lehet tudni, hogy mi lesz az és pontosan mikor következik majd be. Egy dolgot viszont biztosan tudtunk: Juci és Tibi igent mondanak majd és ezen sem az időjárás, sem más körülmény nem fog majd változtatni. Nem is változtatott, az eső szépen kivárta míg a templomból visszaérünk a helyszínre, hogy ott néhány közös és a násznéppel közös kép után kezdetét vegye az ünneplés, ez pedig így volt kerek. VLOG is készült! Juci, Tibi: köszönjük, hogy mellettetek lehettünk, sok boldogságot! Szolgáltatói csapat: ABvideo (Film), Fritz …

Esküvő: Dorci és Tibi – Deák Udvarház, Kakucs

Ahogyan a vLOGban is beszéltünk róla, jóval a megbeszélt időpont előtt érkeztünk meg  Deák Udvarházba, de azért sikerült elütnünk az időt míg Dorci és Tibi megérkeztek és készülődni kezdtek. Nem aggódtunk mert tudtuk, hogy Dorci mindent kézben tart majd és így is lett. Remek hangulatú esküvőt fényképezhettünk, gyönyörű helyszínen, ráadásul az egyik kedvenc filmesünkkel Babai Istvánnal dolgozhattunk együtt. Dorcit régóta ismerem, Tibit pedig sajátos humorával szinte azonnal belopta magát a szívembe!  A kreatív fotózást szinte végignevettük, persze csak azután, hogy vitorlát és pezsgőt bontottunk! Dorci, Tibi: Nézzetek mindig olyan csillogó ragyogással a szemetekben egymásra mint aznap! Köszönjük, hogy Veletek ünnepelhettünk, …

Dorka és Tibi

Dorkával és Tibivel a mesébe illően szép Levendulásban jártunk, Inárcson. Itt készítettük el a jegyes fotóikat. Ahogyan a VLOGban is mondja Lotti: Tartsatok itt esküvőt mert szeretnénk itt esküvőzni! Klassz délutánt töltöttünk el itt, örülünk, hogy Tibit is megismertük egy kicsit jobban! Nagyon várjuk az esküvőt! 😉

Esküvő: Ági és Tibi – Room Bisztró – Pécs

Ó, te jó ég! Imádtuk! A szezon fénypontja volt, hogy ez az esküvő a miénk lehetett. A sötét, utómunkával töltött hétköznapok között ott fénylett a naptárban ez a dátum, mi pedig már nagyon vártuk. A hangulat családias volt, de DJ Heszi mégis hatalmas bulit kavart pillanatok alatt. Ági és Tibi pedig egyszerűen csak mertek önmaguk lenni az esküvőn és ez elég volt ahhoz, hogy emlékezetes legyen a nagy nap. A helyszín kiválasztása, a kiegészítők, az első tánc, a menyecskeruha, mindenben ott volt az egyéniségük. A lagzi a Room Bisztróban volt, ami tökéletes választás volt, egyedivé tette a lagzit és Villányi …

Esküvő: Dóri és Tibi – Erzsébet Nagy Szálloda – Paks

Dóriról és Tibiről már ajegyes fotózáson kiderült, hogy nem félnek a kamera előtt és nagyon hamar fel tudnak oldódni. Miután bebarangoltuk velük Veszprém kis utcáit, már tudtuk, hogy az esküvőjüket is szeretni fogjuk, ezt pedig csak tetézte, hogy Pakson lehettünk az Erzsébet Nagy Szállodában és Babai István filmes csapatával dolgozhattunk együtt. Istvánnal mindig inspiráló a közös munka, alig várjuk, hogy az itt készült filmet is láthassuk. Minden flottul ment, tökéletesen szervezték meg a napot, érezni lehetett a feléjük áradó szeretetet a rokonoktól és a barátoktól, akik teljessé tették az egészet. Dóri, Tibi: Köszönjük, hogy megörökíthettük az esküvőtök pillanatait, sok boldogságot …

Dóri és Tibi

Veszprém nincs annyira közel, viszont szép, ráadásul Dóri és Tibi itt töltötték az egyetemi éveiket, mi pedig nem fotóztunk még arrafelé, így hát kézenfekvő volt, hogy a jegyes fotóikat ebben a meseszép városban készítsük el. A  jegyes fotózásokon az első húsz-harminc kép általában a feloldódásról szól, arról, hogy a pár, megszokja, hogy ketten kattogjuk körbe Őket a fényképezőgépeinkkel, ám erre most nem volt szükség. Dóri és Tibi feloldódva kacagtak és bújtak össze a fotózás alatt mintha csak minden napjuk azzal telne, hogy fényképezik Őket. Nagyon jól éreztük magunkat és már nagyon várjuk az esküvőt! 😉

Esküvő: Klau és Tibi

A készülődés remek hangulatban telt, még az én hajam is rendbe lett téve, méghozzá Tibi, a vőlegény által, amit egyébként ezúton is köszönök! A szertartások szépek és meghittek voltak, ráadásul Klau és Tibi voltak az első olyan párosom, akik táncolva vonultak ki a polgári szertartás után a teremből, mintegy megalapozva ezzel az este hangulatát. Jelentem: sikerült! Hatalmas buli kerekedett, amit már csak az tudott tetézni, hogy Tibi előadta azt a dalt, amit Klaunak, a lánykérésre írt. Tibit Peti kísérte gitáron, a násznép pedig tapsolt. Az egész estét megkoronázta a hihetetlenül jól koreografált közös tánc, amelyet már új asszonyként és új …

Ági és Tibi

…és Buborék, a félénk nyúl. Az egész úgy kezdődött, hogy már Ági első leveléből tudtam, hogy ezt a párost fotózni akarom és nem csak azért mert tanítani kellene azt, ahogyan árajánlatot kértek. Részletesen bemutatkoztak, leírták mit szeretnek, milyen zenét hallgatnak, hol volt a lánykérés és mit szeretnének viszontlátni a képeken, de volt valami szarkasztikus humorral fűszerezett báj a mondataikban és ezt a varázst csak megerősítette az amikor személyesen beszélgettünk és az is amikor sor került a fotózásra. A Pécsi Nemzeti Színházban a Mágnás Miska című darab díszletei között fotóztunk, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani a színház munkatársainak, emellett pedig …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close