Esküvő: Teó és Árpi

Elképzelni és remélni sem tudtam volna jobb lezárását az idei esküvős szezonnak mint Teo és Árpi esküvőjét. Minden úgy volt és ott volt ahogyan azt szerettem volna. Egyedül talán csak az tört némi borsot az orrom alá, hogy a dupla vállpántom egyik felét sikerült édesapám autójában felejtenem amit még kora reggel az ország másik felébe vittek így nélküle kellett megoldanom ami persze nem volt egyszerű de azért sikerült. Bízom benne, hogy ennél nagyobb problémám sohasem lesz. 🙂 A kreatív fotózást a Papucsban kezdtük, ami még akkor is jó alaphangulatot teremtett ha tudtuk, hogy egyikünk sem fogyasztott semmilyen alkoholtartalmú italt. Muszáj …

Évzáró Bejegyzés – B.Ú.É.K!

Aki kíváncsi a közel 100MP felbontású panorámára IDE kattintva töltheti le. Év végén mindig elszontyolodom egy kicsit. Számomra valahogy az összes többi ünnepnél, még a születésnapomnál is jobban jelzi a Aszilveszter azt, hogy újra elment egy év és megint új kezdődik. Ám idén másképp van. Nem szomorkodom, felvillanyoznak az idei év eredményei és a temérdek jövőre kitűzött cél, az új tervek és ötletek amelyek megvalósításra várnak.  Sok minden történt idén, az oldal megújult, felszerelések, kiegészítők jöttek és mentek, számtalan expozíció és ezekből temérdek fotó készült. Kiállításom nyílott, aminek a megnyitójára nagyon sokan eljöttetek, amit ezúton is köszönök. Dobogós helyezést értem el egy …

Ez a weblap sütiket (cookie) használ, amennyiben tovább olvasod, hozzájárulsz a sütik használatához. További információért kattintson IDE.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás